2012. augusztus 12., vasárnap

Lejtő...VÉGE!!!

melyik nap is? talán szerdán vagy csütörtök reggelre voltam 90.00 kg, aztán megint 10 dkg felment, aztán meg pénteken már nem is mértem magam, vagyis de, de akkor is asszem 90.10 voltam. Pedig csütörtökön és pénteken is még elmentem úszni, pedig péntekre szabadnapunk volt, elmentünk Péterrel és két barátunkkal vitorlázni. (gyerekekre anyósomék vigyáztak). Szuper nap volt, már ami a programot illeti, de a lejtőn elindultam reggel fél 9-kor, ahogy megettem a kakaóscsigámat :( Mostmár rájöttem, nem kellett volna. Ebédre még egész jó voltam, natúr pulykamellet kértem grillezett zöldségekkel, plusz volt hozzá steak burgonya is, és hát sajna azt is megettem hozzá. Desszertet is kértem (ha már lúd, legyen kövér alapon), de azt is eléggé megbántam, mert nem is nagyon volt finom, mondjuk felét ott is hagytam. A napot pedig KFC-s kajával zártam, jó sokat ettem :(((
Másnap szerencsémre nem is álltam mérlegre, kár is lett volna. 
Aztán mivel anyósoméknál voltunk szombaton, ott sem tudtam 100%-osan tartani a diétámat, ettem süteményt is, de mondjuk alapjában véve próbáltam betartani, amit csak betudtam. Jaaa, meg ettem májkrémes kenyeret is, azt az igazi fehérkenyeres fajtából :S 
Már tudtam, hogy ekkor a lejtőn vagyok, teljesen a szénhidrát fogságába estem, kívántam az ilyen kajákat, pedig az agyammal tudtam, hogy nem kellene, de sajna így jártam. 
Ma reggel (vasárnap) súly szempontjából szerencsére nem sokat nőtt a súlyom: 90.4-et mértem, huhh, kicsit megnyugodtam, aszittem leszek vagy 92 kilo..de nem. Aztán ebéd után, mikor mindenki lefeküdt aludni végett vetettem a lejtőn lecsúszásnak, és fogtam magam lementem az edzőterembe, futni mondjuk nem tudtam, mert úgy tele voltam kajával, szúrt az oldalam, nem ment a sebesség...aztán végül azt csináltam, hogy felemeltem az emelkedő szintjét és úgy erősítettem a nehézségi fokon, végül 45 percet gyorsgyalogoltam, kellemesen elfáradtam, jól esett végre ez a mozgás. 
Délután már csak sárgadinnyét ettem, vacsorára pedig egy fehérje shake-t ittam. 
Remélem reggelre meglesz az eredménye a délutáni kitartásomnak! 
Holnaptól újra nincs mentség, diéta lesz ezerrel!!!!!!!


1 megjegyzés:

  1. Néha néha belefér egy kis kilengés!!!!Az a lényeg másnap nem folytattad:)Ügyes vagy!!!

    VálaszTörlés

LilySlim - Personal pictureLilySlim Weight loss tickers